Díjak 

Az Európai Parlament nem csak törvényalkotással foglalkozik. Az értékekre is szeretné felhívni a figyelmet. Minden évben négy díjat adományoz a kiválóság jutalmazásának szándékával az emberi jogok védelme, a filmművészet, az ifjúsági projektek, valamint a polgárság értékeinek felmutatása terén. Ez alkalom arra, hogy ráirányítsa a figyelmet azokra az emberekre és szervezetekre, akik és amelyek mindent megtesznek annak érdekében, hogy világunk kicsivel jobbá váljon és hogy mások is kövessék példájukat.

  • Az „Nagy Károly Európai Ifjúsági díj” – minden kiemelten motivált fiatal európainak 

    Az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat az európai és nemzetközi megértést előmozdító ifjúsági projekteknek ítélik oda. A díj kiemeli a fiatalok az európai demokrácia megerősítése érdekében Európa-szerte végzett mindennapi munkáját, és támogatja aktív részvételüket Európa jövőjének alakításában.

    A legjobb projektért járó díj 7500 euró, míg a második helyezett 5000, a harmadik 2500 eurós jutalomban részesül, melyet az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány évenként közösen ítél oda. A díj részeként a három végső díjazott látogatást tehet az Európai Parlamentbe (Brüsszelben vagy Strasbourgban). Ezenkívül mind a 27 kiválasztott nemzeti projekt képviselőjét meghívják egy négynapos utazásra a németországi Aachenbe.

    16-30 év közötti uniós lakoslakos vagy, és olyan projekten dolgozol, amely hozzájárul Európa alakításához? Akkor te lehetsz az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj következő nyertese!


      
  • Európai Polgár díj

  •  

    Az Európai Polgár díj azokat a kezdeményezéseket ismeri el, amelyek hozzájárulnak az európai együttműködéshez és a közös értékek előmozdításához.

     2023-ban 216 pályázatot nyújtottak be, amelyek különféle témái között szerepelt például az emberi jogokról szóló iskolai szoborpark építése, uniós daloskönyv összeállítása és egy önkéntes csoport szolidaritási kezdeményezése is, amely csoport tagjai fáradhatatlanul segítik a pusztító árvíz miatt nehéz helyzetbe került embertársaikat.

     A díjat olyan magánszemélyek vagy szervezetek által létrehozott projektek kapják, amelyek ösztönzik:

    • az emberek közötti kölcsönös megértést és a szorosabb integrációt az Unióban;
    • az európai szellemiséget erősítő, határokon átnyúló együttműködést;
    • az uniós értékeket és az alapvető jogokat.

    A díjra magánszemélyek, csoportok, egyesületek és szervezetek pályázhatnak saját projektjeikkel, illetve arra más projekteket is jelölhetnek. Az EP képviselői szintén jogosultak egy-egy jelöltet állítani.

    Az európai választások miatt 2024-ben nem kerül sor az Európai Polgári díj odaítélésére.


    További információért kérjük, írjon a CitizensPrize@ep.europa.eu e-mail-címre.


    További információk:

      
  • Szaharov-díj – a gondolat szabadságáért 

    A Szaharov-díjat a következő területeken elért kiemelkedő teljesítményért adományozzák:

    • az emberi jogok és az alapvető szabadságok – elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságának
    • védelme, a kisebbségek jogainak védelme
    • a nemzetközi jog tiszteletben tartása
    • a demokrácia fejlesztése és a jogállamiság alkalmazása érdekében kifejtett tevékenység.
        
    • LUX közönségdíj: a kultúra támogatása és az európaiak összekapcsolása 

      Az Európai Parlament LUX filmdíja 2007 óta épít hidakat Európában azáltal, hogy reflektorfénybe helyezi a nyilvános európai vita középpontjába kerülő filmeket.

      2020 szeptemberében a LUX filmdíj LUX közönségdíjjá alakult át. A díjat az Európai Bizottsággal és az Europa Cinemas hálózattal együttműködésben az Európai Parlament és a European Film Academy hozta létre.

      Az új díj célja a polgárok és az őket képviselő politikusok közötti kapcsolatok erősítése azáltal, hogy az európai nézőket felkérik arra, hogy legyenek Európa legnagyobb filmes zsűrijének tagjai, és szavazzanak kedvenc filmjükre. A cél az is, hogy a nézőket a mozikba vonzza inspiráló európai filmeket nézni, és arra ösztönözze őket, hogy vegyenek részt az Európáról szóló vitákban. A kiválasztott filmek Európa legfontosabb társadalmi, politikai és történelmi kérdéseire hívják fel a figyelmet, és az európai filmvilág szépségét és sokszínűségét tükrözik.

      A nyertes filmet a közönség és az Európai Parlament képviselői közösen választják ki (a két csoport között a szavazatok 50–50%-ban oszlanak meg).

      Az aktuális programmal kapcsolatos további részletekért látogasson el az alábbi weboldalra: luxaward.eu.