Miért ingázik a Parlament Brüsszel és Strasbourg között? 

Az EU nemzeti kormányai 1992-ben egyhangúlag úgy döntöttek, hogy az uniós Szerződésben rögzítik az uniós intézmények hivatalos székhelyét.

Amikor az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) a második világháború után pár évvel, 1952-ben létrejött, a hat alapító ország ‒ köztük Németország és Franciaország ‒ szén- és acélkészletét közösen kezelő intézmény székhelye Luxembourgban volt. Az Európa Tanács (a közvetlenül a II. világháború utáni időszakban létrejött, az emberi jogok és a kultúra iránt elkötelezett 46 országból álló kormányközi testület) akkor már Strasbourgban működött, és felajánlotta plenáris üléstermét az ESZAK Közgyűlése számára, amelyből később az Európai Parlament kialakult. Strasbourg fokozatosan vált a Parlament plenáris üléseinek fő helyszínévé, bár az 1960-as és 1970-es években még Luxembourgban is tartottak üléseket.

Az Európai Parlament Brüsszelben © Európai Parlament  

Miután 1958-ban létrejött az Európai Gazdasági Közösség, az Európai Bizottság és a Tanács (a Miniszterek Tanácsa) tevékenysége egyre inkább Brüsszelben zajlott. Mivel a Parlament munkája szorosan kapcsolódik mindkét intézmény tevékenységéhez, a képviselők idővel úgy döntöttek, hogy munkájuk nagyobb részét inkább Brüsszelben szervezik meg. A kilencvenes évek elejére többé-kevésbé a jelenlegi rendszer volt érvényben, azaz a bizottságok és képviselőcsoportok Brüsszelben üléseztek, a fő plenáris üléseket pedig Strasbourgban tartották. A Parlament munkavállalóinak nagy része Luxembourgban dolgozik.

Az 1992. évi döntés a Parlament munkarendje szempontjából is fontos volt: hivatalos székhelye és a plenáris ülések többségének helyszíne Strasbourg lett; a parlamenti bizottságok üléseire Brüsszelben került sor; a Parlament titkárságának (azaz személyzetének) székhelye pedig Luxembourg lett. 1997-ben az egész szabályozást beépítették az uniós Szerződésbe.

A jelenlegi rendszer bármilyen módosítása az új Szerződés részévé válik, amihez az összes tagállam kormányának egyhangú döntése szükséges, valamint az, hogy mindegyik nemzeti parlament ratifikálja a módosításokat.